Közétkeztetés, kicsit másképp!

Bemutatkozás

“Közétkeztetés, kicsit másképp!”

Kedves Látogatónk!

Engedje meg, hogy néhány mondatban bemutassam cégünket és megpróbáljak választ adni arra a valószínűleg felteendő kérdésre, hogy miért lett szlogenje vállalkozásunknak a „Közétkeztetés, kicsit másképp!”

Társaságunk kisebb változtatásokkal, 20 éve foglalkozik közétkeztetéssel. E hosszú idő alatt gyűjtöttük össze tapasztalatainkat a munkahelyi (és gyermek) vendéglátás területéről.

Mindezen tapasztalatokat pedig szeretnénk partnereink javára fordítani.

Sajnos mára meglehetősen negatív felhangja alakult ki a közétkeztetésnek illetve az ezzel foglalkozó cégeknek.

Mindez abból fakad, hogy a nagyszámú hasonló profilú cég versenye ezen a piacon nem azt az eredményt szülte, amit máshol megszokhattunk: ugyanazt a kiváló minőséget, egyre olcsóbban lehet megszerezni. Sajnos az árverseny több esetben ment a kínált ételek minőségének rovására. Mi ebben a versenyben nem kívánunk részt venni. Legfontosabb célkitűzésünk és egyben munkánk alapja, hogy a számunkra – mint közétkeztetéssel foglakozó vállalkozás számára – előírt kritériumokat teljesítve, és azon felül kiváló minőségű és mennyiségű ellátásban tudjuk részesíteni vendégeinket.

Nagy boldogsággal tölt el minket, hogy partnereink felől folyamatosan kapjuk a pozitív visszajelzéseket, melyek napról-napra motiválnak bennünket. Motiválnak, így odaadással, és örömmel tudjuk végezni munkánkat.

Az általunk kínált ételek készítésekor sosem feledkezünk meg arról, hogy a megfelelő tápértéket biztosító ételek ne csak ízletesek legyenek, hanem megfeleljenek a mindinkább előtérbe kerülő egészséges táplálkozási elvárásoknak is.

A feladat megoldását úgy kell biztosítanunk (a vonatkozó rendeletekben ajánlott energia és tápanyagtartalmi értékeket), hogy az ne csak a számoknak, de a vendégek ízlésének is megfeleljen! Ebben az esetben pedig igen széles a vendégkör, hiszen a gyermekétkeztetés ugyanúgy profilunkba vág, mint idősek otthonába történő ételszállítás.

A gyakorlatunkban ez azt jelenti, hogy rendszeresen étlapra kerülnek a közkedvelt ételeket, de a felhasznált anyagok tekintetében a modern táplálkozási elvárásoknak megfelelő nyersanyagokkal, összetevőkkel, eljárásokkal készítjük el azokat. Gondolunk itt arra, hogy liszt helyett saját „anyagával” sűrítjük a főzelékeket, teljes kiőrlésű péksüteményekkel, magas rosttartalmú ivólevekkel, zöldkörettel gazdagítjuk az étrendet.

Menüben vagy a’la carte rendszerben elérhető ételeinkről:
Ebédként ajánlunk egyszerű, vagy összetett leveseket, melyek zöldségben, tésztában vagy húsban gazdagok, illetve krém- vagy püré leveseket saját alapanyagukkal sűrítve, pl. pirított levesbetétekkel.

Második fogásunk állhat főzelékből valamilyen feltéttel, ami lehet frissensült, szelethús, tojás vagy felfújt. Főételként kínálunk még ragu jellegű húsokat tészta vagy rizskörettel, sülteket különböző vegyes körettel, burgonyával.

Partnereink napi kiszolgálását központi konyhánkról, kiszállításos formában biztosítjuk.

A szállítást kizárólag saját gépjárműveinkkel végezzük, melyek mindegyike rendelkezik a vonatkozó jogszabályokban meghatározott engedélyekkel.

Rendkívül büszkék vagyunk, mert elmondhatjuk magunkról, hogy az általunk ellátott intézményekkel kiváló kapcsolatot építettünk és ápolunk.

Talán a fentiek alapján kiderült Önnek/Önöknek is, hogy miért gondoljuk azt, hogy a közétkeztetést lehet úgy is végezni, hogy az a szerződött partnerek mindegyikénél megelégedettséget váltson ki. Mi így értjük, amikor azt mondjuk: „Közétkeztetés, kicsit másképp!”

Közétkeztetés

A közétkeztetés hitvallásunk szerint az éttermi és más hasonló gasztronómiai szolgáltatásokon belül is egy külön szakterület, talán nem túlzás azt állítani, hogy egy külön szakma. Márpedig egy szakmát jól űzni csak megfelelő felkészültséggel, tapasztalattal és odaadással lehet.

A mi törekvéseink ennek jegyében zajlanak és azért dolgozunk minden nap, hogy ezt minden meglévő és leendő partnerünk kiérezze munkánkból.

Mára kialakult az a trend, hogy sok gyermek (nem csak hazánkban) – vagy azért mert a család anyagi körülményei ezt teszik csak lehetővé, vagy azért mert a rohanó élet nem hagy időt az otthoni főzésre, közös reggelikre – csak az oktatási intézményben, óvodában, iskolában kapnak rendszeresen meleg ételt, reggelit, ami az egészséges fejlődésükhöz elengedhetetlen.

Tízóraira péksütemények széles skáláját kínáljuk, kalács, zsemle, kifli briós, molnárka és egyéb kenyérfélék formájában.

Rendszerint margarinnal, mézzel, szendvicskrémmel vagy felvágottal kínáljuk, melyet kiegészít valamilyen reggeli itallal, mely lehet tej, tejeskávé, karamell, gyümölcstea vagy kakaó.

Ebédre egyszerű, vagy összetett leveseket adunk, melyek zöldségben, tésztában vagy húsban gazdagok, krém vagy pürélevesek saját alapanyagukkal sűrítve pirított mindenki által kedvelt levesbetétekkel.

Második fogásunk állhat főzelékből valamilyen feltéttel, ami lehet frissensült, szelethús, tojás vagy felfújt. Főételként kínálunk még ragu jellegű húsokat tészta vagy rizskörettel, sülteket különböző vegyes köretekkel, burgonyával.

Továbbá, – mégiscsak elsősorban gyermekekről van szó – természetesen kerül az étlapra édes tészta, mákos, diós, lekváros, tejbegríz vagy tejberizs is.

Bemutató

Amennyiben az étel gasztronómiailag úgy kívánja, salátát is kínálunk, ami természetesen lehet idénysaláta vagy bármilyen kedvelt savanyúság. Az ebédekhez heti több alkalommal gyümölcsöt vagy süteményt biztosítunk.

Uzsonnára a péksütemények mellé kínáljuk a felvágottak és uzsonnakrémek széles választékát, emellett joghurtot, túrókrémet, amennyiben az étel úgy kívánja, paprikát, paradicsomot, szezontól függően retket és egyéb zöldségeket adunk, hogy a megfelelő rosttartalom mellett a napi vitamin bevitel is biztosítva legyen. Természetesen van mód arra is (hiszen partnereink egy része is így kéri szolgáltatásunkat), hogy csak ebédet rendeljenek tőlünk.

Azon partnereinknél, ahol felnőtt étkezést biztosítunk, hasonló alapossággal válogatjuk össze az alapanyagokat és állítjuk össze a menüinket, de persze figyelembe vesszük azt is, hogy a felnőtt vendégeinknek egy kicsit talán eltér már az ízlése a gyerekekétől.

Mindamellett azt is meg kell említenünk, hogy a felnőtt étkezést kérő megrendelőinknél is osztatlan népszerűségnek örvend néhány olyan ételünk, amire elsőként nem gondoltunk, de a visszatérő és folyamatos igény miatt ismétlődően szolgálunk fel például tejberizst.
Az ételek kiszállítását részben saját, részben szerződött partnereink révén oldjuk meg. Mindig ügyelve arra, hogy az ételek frissen, melegen és talán ami a mai rohanó világban az egyik legfontosabb paraméter: határidőre, pontosan érkezzenek a kiszállítási címre.

Több helyen rendeztünk már be melegítőkonyhát, tálaló részleget, téve ezt mindig a szerződött partnerünk legnagyobb megelégedésére.

Amennyiben ilyen jellegű igény merül fel, készséggel állunk a részletek megtárgyalása elé és minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy olyan szolgáltatást nyújtsunk, ami nem csak a jogszabályi környezetnek felel meg, hanem mind a megrendelőnek, mind a szállítónak a megelégedésére szolgál.

Catering

Tál

Cégünk catering szolgáltatás keretében vállalja különböző rendezvények hidegtáljainak elkészítését, kiszállítását illetve a helyszíni szervízszolgáltatást.

A hidegtálak elkészítéséhez nagyon szívesen adunk tanácsot (hiszen nem mindegy, hogy nyáron vagy tavasszal kerül sor a rendezvényre, hogy kültéri vagy beltéri rendezvényről van szó), de természetesen örömmel fogadjuk, ha vannak kész ötletek vagy akár csak minimális elképzelések is az elkészítendő tálakról.

Büfé üzemeltetés

A közétkeztetési tevékenységen kívül, illetve azt kiegészítve vállaljuk oktatási intézmények, egyéb munkahelyi büfék üzemeltetését, melyben ugyancsak hosszú évek tapasztalataival és gyakorlatával rendelkezünk.
Csak példaként említjük, hogy 14 éve üzemeltetjük a büfét az Óbudai Gimnáziumban, a Bakáts téri ének – zene tagozatos általános iskolában. De említhetnénk a Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola vagy a Bég utcai Appeninn Holding irodaház éttermét.

Büféink árukínálata minden tekintetben követi az egészséges táplálkozás irányelveit. Kiemelten fontosnak tartjuk a gyermekek egészséges fejlődését elősegítő táplálkozás szemléletének kialakítását, ezért kínálatunk összeállításánál is ennek megvalósítására törekszünk.

Tapasztalatunk szerint ma már a gyermekek körében is egyre elfogadottabb a különböző szénsavas üdítő italok helyett a saját készítésű tea, limonádé, rostos üdítő vagy ásványvíz fogyasztása. Figyelembe véve a vonatkozó jogszabályi környezetet ( az úgynevezett Chips-adó alá tartozó termékek forgalmazásának tilalma, stb. ) igyekszünk olyan újításokkal a diákok és tanáraik elképzeléseinek megfelelni, mint például a házi készítésű sárgarépa-„chips”.

Nagy hangsúlyt fektetünk az egészséges táplálkozásra, étlapjaink, büfékínálatunk összeállításához ezért dietetikus, gasztroenteorológus segítségét vesszük igénybe.
Folyamatos és személyes kapcsolattartással biztosítjuk a szakmai szempontok mellett a partnerek egyedi igényeihez igazodó szolgáltatás kialakítását. Szívesen meghallgatjuk vendégeink véleményét és igazodunk a helyi igényekhez a termékkör kialakításában.

Gyermek közétkeztetési referenciáink:

IX. kerületben:

  • József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
  • Csicsergő Óvoda
  • Csudafa Óvoda
  • Kerekerdő Óvoda
  • Kicsi Bocs Óvoda
  • Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium
  • Kosztolányi Dezső Általános Iskola
  • Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium
  • Molnár Ferenc Általános Iskola
  • Ferencvárosi Komplex Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
  • Bakáts Téri Ének-zenei Általános Iskola
  • Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola
  • Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnázium és Szakközépiskola
  • Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola

 

A Főváros más kerületeiben, példálózó jelleggel:

  • Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Gimnázium
    (VI. kerület – Színes TISZK)
  • Betlehem Óvoda (XVII. kerület)
  • Móra Ferenc Általános Iskola (XVI. kerület)
  • Rákoscsabai Jókai Mór Református Általános Iskola (XVII. kerület)
  • Szent Gellért Óvoda (XI. kerület)
  • Szent II. János Pál Iskolaközpont (XI. kerület)
  • Szent Margit Gimnázium (XI. kerület)
  • Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetházat (III. kerület)

 

Céginformációs- és gazdasági adatok

A cég elnevezése: GASTRO-TOM Kereskedelmi és Vendéglátóipari Betéti Társaság
Cégjegyzékszám: 13 06 057797
Adószám: 22315883-2-13
A cég székhelye: 2081 Piliscsaba, Nádorerdő u 24.

2013. év 2012. év 2011. év 2010. év 2009. év
Értékesítés
nettó árbevétele
274 636 eFt 247 420 eFt 151 579 eFt 120 048 eFt 99 354eFt
Üzemi eredmény 29 101 eFt 38 281 eFt 13 738 eFt 4 961 eFt 5 361 eFt
Saját tőke 84 440 eFt 55 939 eFt 22 382 eFt 11 872 eFt 9 223 eFt
Létszám: 23 fő 23 fő 23 fő 23 fő 23 fő

Kapacitás térkép

  • Jelenleg üzemelő főzőkonyhák száma a fővárosban: 5
  • Összes napi kiadott ételadag: 5500 (ebből ebéd 4500)
  • Jelenlegi leterheltsége kb. 65 %
  • Fejlesztés nélkül kiszolgálható ételadag naponta: kb. 8500
  • Üzemeltett melegítő konyhák/tálaló konyhák száma: 30

A kapacitás természetesen beruházásfüggően akár nagyságrendileg is növelhető.
Cégünk több gazdasági vonalon is kapcsolódik az ÍZ-Land 2008. Kft-hez. Több helyütt közösen üzemeltetünk konyhákat.
Az ÍZ-Land 2008. Kft. éves nettó árbevétele nem éri el a 100 millió forintot.

A cég elnevezése: ÍZ-LAND 2008 Vendéglátóipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Cégjegyzékszám: 01 09 900972
A cég székhelye: 1202 Budapest, Kéreg utca 10.

2013. év 2012. év 2011. év 2010. év 2009. év
Értékesítés
nettó árbevétele
164 196 eFt 78 341 eFt 48 546 eFt 48 876 eFt 42 827 eFt
Üzemi eredmény 16 537 eFt 11 826 eFt 516 eFt 668 eFt 650 eFt
Saját tőke 99 343 eFt 13 649 eFt 2 971 eFt 2 543 eFt 2 202 eFt
Létszám: 8 fő 8 fő 8 fő 8 fő 8 fő